Budafoki élesztő, receptek képekkel, süss otthon!

Eperdzsemes-fahéjas rúd.

Eperdzsemes-fahéjas rúd.
Az élesztőt futtassuk fel egy kevés langyos, cukros tejben. A vajat olvasszuk fel, majd hagyjuk langyosra hűlni. A tojások sárgáját keverjük simára a porcukorral, majd keverjük hozzá az olvasztott vajat, és a maradék tejet. Ezután öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe, majd öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt is. Végül kanalazzuk hozzá a sóval összekevert lisztet. Ezután indítsuk el a dagasztó programot, majd dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát) A megdagasztott tésztát tegyük át egy kilisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen kelesszük 45-50 percig. Amikor a tészta megkelt, borítsuk ki egy lisztezett felületre, majd felezzük el. Ezután mindegyik tésztadarabot osszuk el öt-öt egyenlő részre. A feldarabolt tésztákat ezután formázzuk gombóccá. A megformázott gombócokból egyesével nyújtsunk ki hosszú csíkokat, majd a tészta egyharmad részét vágjuk be több helyen derelyevágóval (v. éles késsel). A másik felére vékony csíkba kanalazzuk rá az eperdzsemet, majd a két szélét hajtsuk be, végül pedig tekerjük fel. (a két szélét azért kell behajtani, hogy a dzsem sütés közben ne folyjon ki) Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá, egymástól kicsit távolabb a megformázott rudakat. Ezután takarjuk le egy konyharuhával, majd kelesszük újra 45-50 percig. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 15 perc alatt szép pirosra. A sütőből kivéve a forró tésztát kenjük le olvasztott vajjal, és szórjuk meg a cukros-fahéjas keverékkel. Ezután helyezzük rácsra, és hűtsük ki. Az eperdzsemes-fahéjas rudakat langyosra hűtve tálaljuk, mert úgy a legfinomabb. Ízlés szerint lekvár helyett, pudingos töltelékkel is megtölthetjük.
Elkészülési idő: 
150 perc
Bonyolultság: 
Haladó
Szerző: 
Megosztás:
Hozzávalók: 
  • 50 dkg liszt
  • 3 ek porcukor
  • 1 tk só
  • 2 db tojássárga
  • 2,5 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 kis üveg eperdzsem
  • A lekenéshez, szóráshoz
  • 4-5 ek kristálycukor
  • 1 ek őrölt fahéj
  • 3 dkg vaj