Exit print modePrint recipe A+ A- Undo all

Mazsolás kuglóf

Ingredients:

liszt
35 dkg
házi zsír
4,5 dkg
tojássárga
2 db
élesztő
1,5 dkg
porcukor
5 dkg
mazsola
10 dkg
tej
1,5-2 dl
reszelt citromhéj
csipet

Preparation mode:

Hozzávalók 24 cm-es formához

A tojások sárgáját keverjük össze az olvasztott zsírral, és 1,5 dl langyos tejjel, majd öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe.

A lisztet keverjük össze a csipet sóval, a porcukorral, a mazsolával, reszelt citromhéjjal, majd kanalazzuk rá a folyékony hozzávalók tetejére. Ezután morzsoljuk rá az élesztőt, majd indítsuk el a dagasztó programot. Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát.

A megdagasztott tésztát azután tegyük át egy kilisztezett kelesztőtálba, majd kelesszük 40-45 percig. Ezután lisztezett felületen formázzuk meg, majd helyezzük bele az előzőleg kizsírozott, kilisztezett kuglóf formába. Takarjuk le egy konyharuhával, és langyos helyen kelesszük 30 percig.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 40 percig, hogy szép aranybarna legyen.

A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a kuglóf tetejét porcukorral, majd felszeletelve kínáljuk.