Az összes hozzávalót összekeverjük, jól átgyúrjuk és egy éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük. Következő nap a hűtőből kivéve kb. két órát állni hagyjuk, amíg a tészta szobahőmérsékletű lesz. A tésztát ezután a sütőformához illő darabokra osztjuk, és belehelyezzük az olívaolajjal kikent formákba. Végül rátesszük a tésztára az olíva, szárított paradicsom és…
A krumplit héjában megfőzzük, pucolás után áttörjük és hűtjük. Közben a vöröshagymát apróra vágjuk, az olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a krumplihoz a tojással, élesztővel, sóval, liszttel és jól kidolgozzuk. Pihentetjük 30 percig, majd 1 cm vékonyra nyújtjuk és 2×10 cm vékony rudakat vágunk. Összesodorjuk, megkenjük tojássárgájával, szórjuk köménnyel és közepes tűznél…
A tésztához 2-3 dl tejet langyosra melegítünk, belemorzsoljuk az élesztőt majd hozzáadjuk a kávés kanál sót. Ezt hagyjuk 5 percig pihenni. Ezután beleszórjuk a lisztet, beleütjük a tojást, beleöntjük az olajat és sűrű tésztát dagasztunk. Szükség esetén adhatunk még hozzá tejet. A tésztát egy órán át hagyjuk kelni meleg helyiségben.…
Mérőeszköz a joghurtos pohár! A cukorból egy kanálkával elveszek, és elkeverem a langyos tejben, majd feloldom benne az élesztőt és néhány percig állni hagyom. A többi cukrot hozzáadom a liszthez, ugyanúgy mint a sütőport és a sót. A liszt közepébe egy mélyedést csinálok, beleöntöm az összekevert tojást, a joghurtot és…
A lisztet a Rama-val összemorzsolom, majd hozzáadom a tojássárgákat, a tejfölt, kefírt, a felfuttattott élesztőt, ízesítem izlés szerint sóval, jól összedolgozni és 30 percig pihentetni. Közben a nagyon apró kockára vágott szalonnát kisütöm, és kiszedem egy kis sütőpapírra. A megkelt tésztát lisztezett gyúrólapon téglalapra alakítva, ujjnyi vastagságra nyújtom. Megkenem a…
Az élesztőt 1,5 dl tejben 2 ek. liszttel és 2 ek. cukorral felfuttatjuk. A tésztát alaposan kidolgozzuk és 8 részre osztjuk. Töltelék: 20 dkg margarint/vajat 1 ek. sóval felmelegítünk (lehet sajtot is). Egy-egy tésztát tányérnagyságúra nyújtunk. Négyet megkenünk margarinnal/vajjal és a másik négyet rátesszük. Egy margarinra/vajra kerül egy sima tészta.…
Hozzávalók: Golyókhoz:, 500 g finomliszt, 30 g Budafoki élesztő, 10 g só, 75 g vaj , 10 g vaníliás cukor, 200 g langyos, 2,8 %-os tej, A golyók bevonásához:, olvasztott vaj , finomított kristálycukor, Karamellmártáshoz:, 100 g cukor , 150 g tejszín , 10 g vaj , 1 csepp citromlé…
Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk. Hozzáadjuk a sót, elmorzsoljuk a vajjal, azután hozzáadjuk a fölfuttatott élesztős tejet, és az összes többi hozzávalót, a reszelt sajton, medvehagymán és a pogácsák kenésére való tojáson kívül. Az egészet jól kidolgozzuk. Egy kifejezetten puha tésztát kell kapnunk.…
Az élesztőt, 1 ek. cukorral és a langyos tej felével felfuttatjuk. A lisztben elkeverjük a sót, a többi cukrot, majd hozzáadjuk a tejfölt, tojást, a felfuttatott élesztőt és elkezdjük kidolgozni. Elkezdjük összegyúrni és ha kezd leválni az edény faláról a tészta, apránként hozzáadjuk a puha vajat, majd addig dagasztjuk, míg…
A hozzávalókat egy tálban összemérjük és egynemű sima felületű tésztát készítünk. Az elkészült tésztát letakarjuk és egy órát pihentetjük. Ezalatt előkészítjük a sütőformát, kivajazzuk, az előzőleg megsütött sütőtököt kihámozzuk a héjából, a mákot pedig a porcukorral és a reszelt citrommal összekeverjük. A pihentetési idő lejárta után a tésztát téglalap formára…
Hozzávalók: 250 g liszt fél kocka friss Budafoki élesztő 5 g só 150 ml víz 8 ml olívaolaj 1 db nagy kuglóf sütőforma Töltelék: 1 kis üveges konzerv gomba (150 g) 1 kis doboz tejföl őrölt bors ízlés szerint só ízlés szerint piros paprika ízlés szerint Elkészítés: Töltelék: Összekeverjük…
Az élesztőt felfuttattam a langyos tejben 1 mk cukorral.A száraz hozzávalókat elkevertem a dagasztógép táljában.Majd hozzáadtam az élesztős tejet és elkezdtem géppel dagasztani.Amikor már összeállt,hozzáadtam az olajat és alaposan kidolgoztam a tésztát.Gombócot formáltam belőle és rizslisztes deszkán vékonyra kinyújtottam.Megkentem a puha margarinnal és a kikevert pizzakrémmel.Rátettem a szalámit és a…
Hozzávalók: 1/2 dl cukros tejben felfuttatunk 3 dkg Budafok élesztőt. Ha ez készen van, hozzáadunk 5 dkg porcukrot, 5 dkg margarint, 2 tojás sárgáját, késhegynyi sót, 50 dkg lisztet és annyi tejet, amennyit még felvesz (kb. 3-4 dl). Összedagasztjuk, meleg helyen kelesztjük. Utána kisodorjuk kb. 2 centiméteresre és kiszaggatjuk. Vigyázni…
10 db-hoz hozzávalók:, Liszt (BL-55) – 400 g, Budafoki élesztő – 25 g , Só – 10 g, Víz – 240 ml Kovász (előző nap, 24 órával előtte készítjük): 100 g liszt, 100 ml víz (kb. 26°C-os), egy csipetnyi élesztő. Egy tálban letakarva a konyhapulton pihentetjük. A hozzávalókból tésztát dagasztunk,…
Tésztához: 500 g liszt 25 g Budafoki élesztő 5 g só 50 g cukor 50 g vaj 2 tojás sárgája 2 csomag vaníliás cukor 2,4 dl tej Töltelékhez: 500 g túró 3 evőkanál cukor 2 csomag vaníliás cukor 1 tojás Díszítéshez: 1 csomag hideg vaníliás pudingpor 250 g eper Édes…
Az élesztőt a langyos tejben 1 ek. cukorral felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, beletesszük a közepébe a tojássárgákat és az élesztőt, és puha tésztává gyúrjuk. Ha szükséges, tehetünk bele pici tejet. 4 cipót csinálunk belőle, megkelesztjük és ha megkelt, ujjnyi vastagra kinyútjuk s a következő krémmel töltjük: 4 tojásfehérjét…
1. A lisztet és a sót összekeverjük. 2. Az élesztőt felfuttatjuk a langyos, enyhén cukros vízben, majd hozzáadjuk a liszthez, gyúrjuk. Az élesztő felfuttatását akár ki is hagyhatjuk, elég csak tej állagúra keverni a vízben. A Budafoki élesztőnk így is keleszt 3. Apránként hozzáadjuk az olívaolajat, illetve a fűszereket. 4.…
A lisztbe belemorzsoltam a friss élesztőt, hozzáadtam egy egész tojást, a sót, a tejfölt a darált tepertőből több mint a felét , a durvára vágott tökmagot a csipetnyi őrölt fehérborsot , a puha zsírt és könnyed de nem ragadós tésztát dagasztottam. Lisztezett tálban letakarva körülbelül a duplájára kelesztettem. Mikor megkelt,…
A gyümölcsök kivételével az összes összetevőből tésztát gyúrunk, majd amikor a tészta elkészült, hozzákeverjük az aszalt gyümölcsöket. A tésztát letakarva addig pihentetjük, amíg duplájára nem nő. Kettévesszük és megformázzuk. Kikent formába helyezzük, letakarva kelesztjük kb. 1 óráig. A tetejét 1 tojással lekenjük, majd előmelegített sütőben 180°C-on kb. 30-35 percig sütjük.…
Egy dl langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. Tálba mérjük a lisztet, cukrot, sót, tojást, és a maradék langyos tejjel kelt tésztát dagasztunk. Lefedve duplájára kelesztjük. Közben kikeverjük a kencét. Lisztezett gyúródeszkán kicsit átgyúrjuk a megkelt tésztát, és három egyenlő méretű gombócot formázunk. Egyenként 45 x 10-12 cm-es téglalapokat nyújtunk a…
Bedagasztjuk a tésztát, kelesztjük. Kelesztés után nyújtjuk, a felére ráhelyezzük a szalámit (bacont), a másik felével letakarjuk és kb. 5 cm szélességű és 10 cm hosszúságú négyzetekre vágjuk, a közepét bemetsszük és a tészta egyik felét áthúzzuk a metszésen; átfordítjuk és áthúzzuk a másik felét is (mint a csörögefánknál). Tepsibe…
Oldalunk sütiket használ, hogy jobb felhasználói élményt nyújthassunk. Ismerd meg, hogyan és milyen sütiket használunk adatvédelmi tájékoztatónkban. Elfogadom
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.