Töltelék elkészítése: A diót összekeverjük a cukorral, vaníliás cukorral és a tejjel leforrázzuk. Kenhető állagot kell, hogy kapjunk, ha túl kemény, még kevés tejjel hígítjuk, majd hagyjuk kihűlni. Tészta készítése: A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, majd minden ízesítő anyagot hozzáadunk és a tojással meg a tejjel omlós tésztát készítünk.…
A tésztát megdagasztjuk és 2 db 400 grammos részre osztjuk, majd 30 percig pihentetjük. Egy 32 cm-es pizzaformát 2 evőkanál olajjal kikenünk, majd belehelyezzük az egyik kör alakúra kinyújtott tésztát. A tészta szélét 1 cm szélességben olajjal megkenjük, majd feltét nélkül nagyjából 1 órán át kelesztjük. Kelesztés után pizzakrémmel lekenjük,…
A vajat vagy margarint morzsold el a liszttel, majd add hozzá a többi hozzávalót és készíts egy homogén tésztát. Fólia alatt pihentesd a hűtőben legalább 1-2 órát. 2-3 cm vastagra nyújtsd ki, ezután egy 4-5 cm átmérőjű pogácsa szaggatóval szúrd ki és sütőpapíros lemezen keleszd kb. 40 percet. Tetejét egésztojással…
A vaj kivételével a tészta többi hozzávalóiból egy rugalmas tésztát készítünk, melyet azonnal 4 egyenlő részre osztunk és igyekszünk négyzet alakúra formázni, majd letakarva legalább 40 percet pihentetjük. Minden egyes tésztadarabot kinyújtunk kb. 20×30 cm-re és a vajat 3 részre osztjuk, majd egyenletesen reszelővel eloszlatjuk a tészta felületén. A tésztákat…
A tészta hozzávalóit kimérjük egy tálba és a langyos tejjel lágy tésztát készítünk. 35 percet pihentetjük letakarva. 10 egyenlő részre osztjuk a tésztánkat és minden egyes tésztadarabot megfonunk. Végül a szezám- mák keverékébe beleforgatjuk. Egy sütőtálba helyezzük a fonatokat, úgy, hogy egy karikát formálunk belőlük. A mártogatós hozzávalóit csak összekeverjük…
A céklát megtisztítjuk, majd kis lyukú reszelőn lereszeljük és mikróban főzzük pár percet. Botmixerrel pépesítjük. A további palacsinta hozzávalókat habverővel simára keverjük, majd a végén a céklát is belekeverjük. Meleg helyen hagyjuk kelni kb. 20-30 percet. Előmelegített serpenyőben mindkét oldalát egyenletesen sütjük. Jó étvágyat kívánunk!
A nyersanyagokat mérd ki és langyos vízzel készíts egy kenyértésztát. Dagasztást követően egy sütőpapíros lemezre nyújtsd ki 0,5 cm vastag szögletes alakúra. 10 perc pihentetés után tetejét vizezd le és kukoricaliszttel szórd meg és egy éles késsel vágd fel 10×10 cm-es négyzet alakú lapokra. Letakarva keleszd kb. 30-40 percig és…
Mutatjuk, hogyan készíts ropogós zsúrkenyeret! Először készítsd el a kovászt! A lisztet a vízzel és a kefirrel alaposan keverd el, majd meleg helyen hagyd letakarva pihenni legalább 24 órát. Másnap a tészta hozzávalóit keverd össze a kovásszal és készíts közepesen lágy tésztát. Addig dagaszd amíg a tészta felülete sima nem…
A tészta hozzávalóit mérd ki és készíts gyors mozdulatokkal egy közepesen lágy tésztát. Olajozd meg a tészta felületét és pihentesd 15 percet. Oszd el a tésztát 6 egyenlő részre és készítsd belőle gomócokat. A tésztákat nyújtsd ki a serpenyő átmérőjére, majd tegyél egy tésztát a serpenyőbe és közepes lángon süsd…
Szétválasztjuk a tojások fehérjét és sárgáját, majd egy tálba szitáljuk a lisztet. Belekeverjük alaposan a sót és a vaníliás cukrot. A liszt közepén egy mélyedést képzünk, amibe beleöntjük a cukrot és 2 dl langyos tejet, majd rámorzsoljuk az élesztőt! A tojások sárgáját a liszt szélén helyezzük el, a fehérjét pedig…
Az élesztőt felfuttatjuk a cukor és a langyos rizstej egy részével. Ezután minden hozzávalót kimérünk egy tálba és az élesztős rizstejjel szép, közepesen lágy tésztát készítünk, melyet dagasztás után letakarva pihentetünk legalább 30-40 percet. Közben a tölteléket elkészítjük, azaz megmelegítjük a margarint, és belekeverjük a kakaóport, a cukrot és a…
A tészta hozzávalóit összekészítjük egy dagasztó tálba és a folyadékkal egy homogén tésztát készítünk. Letakarva 5 percet pihentetjük, majd 70 g-os darabokra osztjuk és felgömbölyítjük. Nyújtófával oválisra nyújtjuk, majd a cukorba és fahéjba forgatott almaszeletekkel díszítjük, végül barna cukorral az egészet leszórjuk. Letakarva kelesztjük meleg helyen legalább 40 percet. 185°C-os…
Oldalunk sütiket használ, hogy jobb felhasználói élményt nyújthassunk. Ismerd meg, hogyan és milyen sütiket használunk adatvédelmi tájékoztatónkban. Elfogadom
Sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.