Tésztához: 500 g finomliszt, 2-3 kk. só, 1 ek. cukor, 25 g Budafoki élesztő, 3 dl tej, 1 dl olaj, Formázáshoz: 25 g olvasztott vaj, só, 1 tojás A lisztet, sót, cukrot elkeverjük, rámorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a langyos tejet, olajat, majd egy fakanállal elkeverjük. Dagasztjuk. Kicsit lágy tésztát kapunk,…
Az összes hozzávalót összekeverjük, jól átgyúrjuk és egy éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük. Következő nap a hűtőből kivéve kb. két órát állni hagyjuk, amíg a tészta szobahőmérsékletű lesz. A tésztát ezután a sütőformához illő darabokra osztjuk, és belehelyezzük az olívaolajjal kikent formákba. Végül rátesszük a tésztára az olíva, szárított paradicsom és…
1. Egy edényben keverjük össze a lisztet, a sót és az olajat. 2. Keverjük össze a vizet az élesztővel, majd ezt a keveréket öntsük az edénybe. 3. Dolgozzuk össze spatulával addig, amíg egyenletes és sima tésztát nem kapunk, majd sodrófával nyújtsuk ki. 4. Formáljuk a tésztát labda alakúra, majd helyezzük…
Tésztát készítünk az összetevőkből. Miután alaposan kidolgoztuk, letakarjuk és 30 percig pihentetjük. Egyenlő részekre osztjuk (kb. 40-50 grammnyi tésztadarabokra) és gombócokat formálunk. Ezeket a gombócokat sütőpapírral bélelt tepsibe szorosan egymás mellé helyezzük, hogy négyzetformát kapjunk. Körülbelül 1 óra hosszáig kelesztjük, majd a lisztezett nyújtófával mindegyik zsemle közepén egy vájatot készítünk.…
Készítsük ki az összes hozzávalót, és ügyeljünk arra, hogy lehetőség szerint egyforma hőmérsékletű anyagokkal dolgozzunk! Először az élesztőt kevés langyos tej és cukor hozzáadásával felfuttatjuk. A lisztben elkeverjük a sót, majd a vajon kívül minden hozzávalót beletéve, elkezdjük kidolgozni. Ha már összeállt és leválik az edény oldaláról a tészta, adjuk…
Az élesztőt a tejben egy kevés cukorral felfuttatjuk, majd a liszt közepébe kialakított mélyedésbe öntjük, letakarjuk és 30 percig letakarva kelesztjük. Ezután a többi hozzávalót beleöntve hólyagosra dagasztjuk és meleg helyen kétszeresére kelesztjük. A tésztát lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtjuk és rákenjük a máktölteléket úgy, hogy minden oldalán ujjnyi széles…
Az élesztőt 1 dl langyos tejjel és kevés cukorral futtassuk fel. A liszthez adjuk hozzá a 7 dkg porcukrot,vaníliás cukrot,1 tojást,a felfuttatott élesztőt,maradék tejet,citromhéjat és a 6 dkg puha margarint. Dolgozzuk össze és melege helyen letakarva hagyjuk kelni 1 órát. Közben elkészítjük a tölteléket. A pudingport keverjük simára a 10…
Az élesztőt a porcukorral, kevés liszttel, langyos tejben, felfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk közepébe mélyedést készítünk melybe rakjuk a két tojássárgáját , egy kávéskanál sót , és beleöntjük a megfuttatott élesztőt, és tésztát dagasztunk belőle. Mikor már nem ragad a kezünkhöz sem a tál falához, hozzáadjuk az olvasztott vajat , ezzel…
Az összes összetevőből tésztát gyúrunk. A tésztát letakarva addig pihentetjük, amíg duplájára nem nő. Egyenlő darabokra osztjuk és gombócokat formázzuk. Ízlés szerint a gombócokba diót, csokit, aszalt gyümölcsöt helyezhetünk. Kikent muffin formákba helyezzük, letakarva kelesztjük kb. 1 óráig. A tetejét 1 tojással lekenjük, majd előmelegített sütőben 180°C-on kb. 15-18 percig…
A lisztet a Rama-val összemorzsolom, majd hozzáadom a tojássárgákat, a tejfölt, kefírt, a felfuttattott élesztőt, ízesítem izlés szerint sóval, jól összedolgozni és 30 percig pihentetni. Közben a nagyon apró kockára vágott szalonnát kisütöm, és kiszedem egy kis sütőpapírra. A megkelt tésztát lisztezett gyúrólapon téglalapra alakítva, ujjnyi vastagságra nyújtom. Megkenem a…
A krumplit héjában megfőzzük, pucolás után áttörjük és hűtjük. Közben a vöröshagymát apróra vágjuk, az olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a krumplihoz a tojással, élesztővel, sóval, liszttel és jól kidolgozzuk. Pihentetjük 30 percig, majd 1 cm vékonyra nyújtjuk és 2×10 cm vékony rudakat vágunk. Összesodorjuk, megkenjük tojássárgájával, szórjuk köménnyel és közepes tűznél…
A hozzávalókat egy tálban összemérjük és egynemű sima felületű tésztát készítünk. Az elkészült tésztát letakarjuk és egy órát pihentetjük. Ezalatt előkészítjük a sütőformát, kivajazzuk, az előzőleg megsütött sütőtököt kihámozzuk a héjából, a mákot pedig a porcukorral és a reszelt citrommal összekeverjük. A pihentetési idő lejárta után a tésztát téglalap formára…
Hozzávalók: 250 g liszt fél kocka friss Budafoki élesztő 5 g só 150 ml víz 8 ml olívaolaj 1 db nagy kuglóf sütőforma Töltelék: 1 kis üveges konzerv gomba (150 g) 1 kis doboz tejföl őrölt bors ízlés szerint só ízlés szerint piros paprika ízlés szerint Elkészítés: Töltelék: Összekeverjük…
Tésztához: 500 g liszt 25 g Budafoki élesztő 5 g só 50 g cukor 50 g vaj 2 tojás sárgája 2 csomag vaníliás cukor 2,4 dl tej Töltelékhez: 500 g túró 3 evőkanál cukor 2 csomag vaníliás cukor 1 tojás Díszítéshez: 1 csomag hideg vaníliás pudingpor 250 g eper Édes…
A mazsolát áztassuk be kb. 30 percre a meglangyosított rumba, majd öntsük egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le. Az aszalt gyümölcsöket, és a mandulát vágjuk fel apróra. (a szeletelt mandulát nem kell összevágni, mehet bele úgy) A tejet langyosítsuk meg, és keverjük hozzá a porcukrot, majd morzsoljuk bele az élesztőt,…
Mérőeszköz a joghurtos pohár! A cukorból egy kanálkával elveszek, és elkeverem a langyos tejben, majd feloldom benne az élesztőt és néhány percig állni hagyom. A többi cukrot hozzáadom a liszthez, ugyanúgy mint a sütőport és a sót. A liszt közepébe egy mélyedést csinálok, beleöntöm az összekevert tojást, a joghurtot és…
Tészta hat darabhoz A tészta hozzávalóiból csomómentes tésztát gyúrunk, majd kb. egy órát kelni hagyjuk. A tésztát egy enyhén lisztezett munkafelületen harmadoljuk. Minden harmadot téglalap alakúra (kb. 40×15 cm) nyújtunk és megkenjük 50g olvasztott vajjal és cukorral megszórjuk. Ezután hosszábban feltekerjük és kettévágjuk. Minden fél tésztarészt a vágási oldalával felfelé…
A kenyérsütőgép üstjébe teszem a hozzávalókat és csinos kis tésztát dagasztok belőle. Dagasztás után duplájára kelesztem és két részre osztom. Mindkét tésztámat kinyújtom és kifli formára feltekerem őket. Egyenként sütőzacskóba rakom őket, tepsibe helyezem és ismét kelesztés következik. Ha már kétszeresére dagadtak, akkor vizet spriccelek a zacsiba és bekötöm a…
A gyümölcsök kivételével az összes összetevőből tésztát gyúrunk, majd amikor a tészta elkészült, hozzákeverjük az aszalt gyümölcsöket. A tésztát letakarva addig pihentetjük, amíg duplájára nem nő. Kettévesszük és megformázzuk. Kikent formába helyezzük, letakarva kelesztjük kb. 1 óráig. A tetejét 1 tojással lekenjük, majd előmelegített sütőben 180°C-on kb. 30-35 percig sütjük.…
Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk. Hozzáadjuk a sót, elmorzsoljuk a vajjal, azután hozzáadjuk a fölfuttatott élesztős tejet, és az összes többi hozzávalót, a reszelt sajton, medvehagymán és a pogácsák kenésére való tojáson kívül. Az egészet jól kidolgozzuk. Egy kifejezetten puha tésztát kell kapnunk.…
A tésztához 2-3 dl tejet langyosra melegítünk, belemorzsoljuk az élesztőt majd hozzáadjuk a kávés kanál sót. Ezt hagyjuk 5 percig pihenni. Ezután beleszórjuk a lisztet, beleütjük a tojást, beleöntjük az olajat és sűrű tésztát dagasztunk. Szükség esetén adhatunk még hozzá tejet. A tésztát egy órán át hagyjuk kelni meleg helyiségben.…
Hozzávalók: Golyókhoz:, 500 g finomliszt, 30 g Budafoki élesztő, 10 g só, 75 g vaj , 10 g vaníliás cukor, 200 g langyos, 2,8 %-os tej, A golyók bevonásához:, olvasztott vaj , finomított kristálycukor, Karamellmártáshoz:, 100 g cukor , 150 g tejszín , 10 g vaj , 1 csepp citromlé…
Az élesztőt 1,5 dl tejben 2 ek. liszttel és 2 ek. cukorral felfuttatjuk. A tésztát alaposan kidolgozzuk és 8 részre osztjuk. Töltelék: 20 dkg margarint/vajat 1 ek. sóval felmelegítünk (lehet sajtot is). Egy-egy tésztát tányérnagyságúra nyújtunk. Négyet megkenünk margarinnal/vajjal és a másik négyet rátesszük. Egy margarinra/vajra kerül egy sima tészta.…
Az élesztőt felfuttattam a langyos tejben 1 mk cukorral.A száraz hozzávalókat elkevertem a dagasztógép táljában.Majd hozzáadtam az élesztős tejet és elkezdtem géppel dagasztani.Amikor már összeállt,hozzáadtam az olajat és alaposan kidolgoztam a tésztát.Gombócot formáltam belőle és rizslisztes deszkán vékonyra kinyújtottam.Megkentem a puha margarinnal és a kikevert pizzakrémmel.Rátettem a szalámit és a…
10 db-hoz hozzávalók:, Liszt (BL-55) – 400 g, Budafoki élesztő – 25 g , Só – 10 g, Víz – 240 ml Kovász (előző nap, 24 órával előtte készítjük): 100 g liszt, 100 ml víz (kb. 26°C-os), egy csipetnyi élesztő. Egy tálban letakarva a konyhapulton pihentetjük. A hozzávalókból tésztát dagasztunk,…
1. A lisztet és a sót összekeverjük. 2. Az élesztőt felfuttatjuk a langyos, enyhén cukros vízben, majd hozzáadjuk a liszthez, gyúrjuk. Az élesztő felfuttatását akár ki is hagyhatjuk, elég csak tej állagúra keverni a vízben. A Budafoki élesztőnk így is keleszt 3. Apránként hozzáadjuk az olívaolajat, illetve a fűszereket. 4.…
Hozzávalók: 1/2 dl cukros tejben felfuttatunk 3 dkg Budafok élesztőt. Ha ez készen van, hozzáadunk 5 dkg porcukrot, 5 dkg margarint, 2 tojás sárgáját, késhegynyi sót, 50 dkg lisztet és annyi tejet, amennyit még felvesz (kb. 3-4 dl). Összedagasztjuk, meleg helyen kelesztjük. Utána kisodorjuk kb. 2 centiméteresre és kiszaggatjuk. Vigyázni…
A tészta minden hozzávalóját összekeverjük egy sima tésztává és kb. 10 percig letakarva pihenni hagyjuk. Ezután 60 grammos darabokra osztjuk, gömbölyítjük és kis ideig letakarva ismét pihentetjük. Ezután a tésztákból csíkokat formázunk és letakarva további 5 percre félretesszük. Majd a csíkokat kb. 50 cm hosszúra nyújtjuk és perecet formázunk belőlük.…
Tészta:, 500 g búzaliszt, ½ kocka Budafoki élesztő, 5 g só, 50 g cukor, 150 g vaj, 1 tojás, annyi tej, amennyit a tészta felvesz, Felületkezeléshez 2 tojás A diós marcipános töltelékhez:, 15 dkg darált dió, porcukor, 100 g marcipánmassza, házi baracklekvár, Forralt vízzel leöntjük a cukrozott diót, a tölteléknek…
Az élesztőt, 1 ek. cukorral és a langyos tej felével felfuttatjuk. A lisztben elkeverjük a sót, a többi cukrot, majd hozzáadjuk a tejfölt, tojást, a felfuttatott élesztőt és elkezdjük kidolgozni. Elkezdjük összegyúrni és ha kezd leválni az edény faláról a tészta, apránként hozzáadjuk a puha vajat, majd addig dagasztjuk, míg…
Egy dl langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. Tálba mérjük a lisztet, cukrot, sót, tojást, és a maradék langyos tejjel kelt tésztát dagasztunk. Lefedve duplájára kelesztjük. Közben kikeverjük a kencét. Lisztezett gyúródeszkán kicsit átgyúrjuk a megkelt tésztát, és három egyenlő méretű gombócot formázunk. Egyenként 45 x 10-12 cm-es téglalapokat nyújtunk a…
Az élesztőt a langyos tejben 1 ek. cukorral felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, beletesszük a közepébe a tojássárgákat és az élesztőt, és puha tésztává gyúrjuk. Ha szükséges, tehetünk bele pici tejet. 4 cipót csinálunk belőle, megkelesztjük és ha megkelt, ujjnyi vastagra kinyútjuk s a következő krémmel töltjük: 4 tojásfehérjét…
Az élesztőt megfuttatjuk enyhén cukros, langyos tejben. Az átszitált liszthez hozzáadjuk a megolvasztott vajat (margarint is használhatunk), juhtúrót, 3 tojás felvert habját és az előzőleg felfuttatott élesztőt. Alaposan kidolgozzuk, hagyjuk kelni (kb. 30 p.). Ha megkelt, egy 28 cm átmérőjű kikent tortaformába helyezzük, a tetejét megkenjük tojássárgájával. 180° sütőben 25-30…
Hozzávalók: 500 g finomliszt, 25 g friss Budafoki élesztő, 10 g só, 15 g vaj, 1 kg sütőtök (200 g a tésztához), 2 dl víz, 1 tojás Töltelék: 800 g sütőtök, 150 g szeletelt baconszalonna, gyömbér ízlés szerint Díszítés: 1 csomag hántolt tökmag ELKÉSZÍTÉS: Az egész sütőtökünket felvágjuk és…
A száraz részeket kimérem egy tálba, és alaposan elkeverem. Kimérek 3 dl vizet, amiben elkeverem a 20 gr élesztőt, majd hozzá öntöm a lisztkeverékhez, és robotgép dagasztószárával elkezdem összedolgozni. Adok hozzá még 7 ml vizet, hogy egy közepesen sűrű nokedli tészta állagú tésztát kapjak. Ha jól eldolgoztam a vízzel a…
Mérjük ki a vizet, majd vegyük ketté. Az egyik felében keverjük el a sót, másik felében pedig az élesztőt. Jól dagasszuk ki a tésztát és hagyjuk állni fél órát letakarva. Ezután osszuk a tésztát 5 dkg-os darabokra és gömbölyítsük fel a darabkákat, majd letakarva pihentessük még 15 percet. A kis…
Forró tejjel közepes keménységű masszát csinálunk. A 3 tojásfehérjét kemény habbá verjük és 2 egyenlő részre osztjuk: egyik felét a mákoshoz, másikat a dióshoz. A tésztát dagasztjuk, majd 15 percig pihentjük. Vékony lappá nyújtjuk (3 mm), köralakúra kivágjuk, a kivágott tésztadarabokkal pedig kibéleljük a kosárkákat, amit előzőleg vajjal kikentünk. A…
Bedagasztjuk a tésztát, kelesztjük. Kelesztés után nyújtjuk, a felére ráhelyezzük a szalámit (bacont), a másik felével letakarjuk és kb. 5 cm szélességű és 10 cm hosszúságú négyzetekre vágjuk, a közepét bemetsszük és a tészta egyik felét áthúzzuk a metszésen; átfordítjuk és áthúzzuk a másik felét is (mint a csörögefánknál). Tepsibe…
A tésztát az összetevőkből jól kidagasztjuk, majd 1 ujjnyi vastagságra kinyújtjuk. A lelapított margarint vagy vajat egy egyszerű hajtással behajtogatjuk a tésztába, majd 10 percre a hűtőbe tesszük pihenni. Pihentetés után a tésztát kinyújtjuk 1 ujjnyi vastagságra, és egy összetett (4 rétegű) hajtást csinálunk. Ezt a hajtást még egyszer-egyszer megismételjük,…
Egy tálban összekeverjük a lisztet, olivaolajt, tojást, langyos tejet, élesztőt és a karikákra vágott olivabogyókat. Alaposan kidolgozzuk a tésztát és 35 percig kelesztjük. Egy evőkanál segítségével gombócokat szaggatunk, amikből olajos kézzel zsemléket formázunk. Olivaolajjal kikent tepsibe helyezzük és 30 percig kelesztjük, majd vízzel megszórjuk, és az előmelegített sütőben 160°C-on kb.…
A lisztbe belemorzsoltam a friss élesztőt, hozzáadtam egy egész tojást, a sót, a tejfölt a darált tepertőből több mint a felét , a durvára vágott tökmagot a csipetnyi őrölt fehérborsot , a puha zsírt és könnyed de nem ragadós tésztát dagasztottam. Lisztezett tálban letakarva körülbelül a duplájára kelesztettem. Mikor megkelt,…
Hozzávalók: Tészta: , 250 g liszt, fél kocka Budafoki élesztő, 5 g só, 150 ml víz, 8 ml olíva olaj, Töltelék: , snidlinges sajtkrém (150 g), 1 db tojás, 1 csipet fehérbors, sonka – ízlés szerint (kb. 50 g) Töltelék: Összekeverjük a hozzávalókat, és hűtőben pihentetjük, amíg elkészítjük a tésztánkat.…
Oldalunk sütiket használ, hogy jobb felhasználói élményt nyújthassunk. Ismerd meg, hogyan és milyen sütiket használunk adatvédelmi tájékoztatónkban. Elfogadom
Sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.