A magokat egy lemezen megpirítjuk, majd alaposan kihűtjük. Ezután minden alapanyagot kimérünk és a pirított magokkal egy közepesen lágy tésztát készítünk. Letakarva pihentetjük 30 percet. 60 g-os darabokra osztjuk a tésztát és felgömbölyítjük, majd ismét pihentetjük 5 percet. Tetszés szerint formázzuk, fonjuk és felületét vizezzük, majd fekete és fehér szezám…
Az édesburgonyát enyhén sós vízben megfőzzük és rendesen áttörjük, majd hagyjuk kihűlni. A lisztet átszitáljuk és elkeverjük a sóval, cukorral és a tetejére morzsoljuk az élesztőt. A burgonyát hozzáadjuk és óvatos adagolás mellett elkezdjük dagasztani a tésztát. Fontos, hogy nagyon sima tésztát készítsünk! Dagasztás után 10 percet letakarva pihentetjük, majd…
Az összetevőket egy tálba mérjük, úgy, hogy az élesztő és a só ne keveredjen! Az összetevőkből tésztát gyúrunk, majd letakarva egy órát pihentetjük. Ezután lisztezett munkalapon egyenlő darabokra osztjuk és zsemlét formálunk, majd 15 percig letakarva pihentetjük. A sütőt a lehető legmelegebb hőfokra állítjuk és sütő tepsivel együtt melegítjük fel.…
Az összes szárazanyagot összemérjük egy tálba. A tökmagot sütőben világosra pirítjuk, kihűtjük és késsel összevágjuk. A tökmagolajat és a tejet a szárazanyagra öntjük. A langyos vizet fokozatosan adagoljuk a tésztához dagasztás közben a kívánt keménység eléréséig. Ezután letakarva 30 percre meleg helyre tesszük a tésztát. Az idő letelte után egyenlő,…
Tészta: , 500 g finomliszt, 25 g friss Budafoki élesztő, 5 g só, 40 g cukor, 150 g vaj , 1,5 dl hideg tej, 2 tojás, Töltelék: , kis üveg Nutella, Díszítés:, glazúrral (felvert tojásfehérje, porcukor) A hozzávalókat összekeverjük és tésztát dagasztunk belőle. Kb. 5 dkg-os gombócokra választjuk a tésztát.…
Kovász: Mérjünk ki 150 g lisztet és külön 170 ml hideg vizet, majd az ebben a vízben keverjük el az élesztőt (20 g). Ezután adjuk hozzá a liszthez és állítsuk össze az elő tésztánkat, majd lefóliázva tegyük hűtőbe 1 éjszakára. Tészta: Másnap vegyük elő a kész élesztős kovászunkat és mérjünk…
Elkészítés: Öregtészta: Az öregtésztához való hozzávalókat összekeverjük egy edényben és letakarjuk, majd 5 napon át 1 evőkanál lisztet és 1 evőkanál vizet keverünk mindennap a tésztánkhoz, így „etetjük”. Tészta: A langyos tej feléhez hozzáadjuk az élesztőt, a többi hozzávalóból pedig tésztát dagasztunk. Ehhez hozzáöntjük a maradék tejet és az öreg…
Tészta, 1 kg búzaliszt, 700 ml víz, 22 g só, ½ kocka Budafoki élesztő, 30 ml olívaolaj, olíva (magozott), Feltét, prosciutto (sonka), mozzarella, paradicsom (friss vagy szárított), olíva, friss fűszerek, pesto Az összes hozzávalót összekeverjük, jól átgyúrjuk és egy éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük. Következő nap kb. két órát állni hagyjuk,…
Az összes hozzávalót -az olívabogyó nélkül- összemérjük és jó alaposan kidagasztjuk a tésztát. Ha kész, hozzáadjuk a kimagozott olívabogyókat és gyengéd mozdulatokkal beledagasztjuk a tésztánkba. Ha megvan, letakarva hűtőbe tesszük éjszakára. Másnap elővesszük és várunk 1 órát, hogy kicsit átmelegedjen. Ezután óvatos mozdulatokkal négyszög alakúra széthúzzuk és 4-5 hosszúkás darabra…
Tésztát készítünk az összetevőkből. Miután alaposan kidolgoztuk, letakarjuk és 30 percig pihentetjük. Egyenlő részekre osztjuk (kb. 40-50 grammnyi tésztadarabokra) és gombócokat formálunk. Ezeket a gombócokat sütőpapírral bélelt tepsibe szorosan egymás mellé helyezzük, hogy négyzetformát kapjunk. Körülbelül 1 óra hosszáig kelesztjük, majd a lisztezett nyújtófával mindegyik zsemle közepén egy vájatot készítünk.…
Tészta (kb. 13 darabhoz), Ánizs-boralap, 90 ml zöld veltelini, 1 ½ teáskanál egész ánizsmag, Előtészta, 150 g BL55-ös búzaliszt, 1 ½ kocka Budafoki élesztő, 100 ml tej (szobahőmérsékletű), 310 g előtészta, 350 g BL55-ös búzaliszt, 100 g vaj, 90 g cukor, 4 tojás sárgája (L-es méretű tojásé), 1 ½ teáskanálnyi…
A hozzávalókból homogén tésztát készítünk, alaposan eldolgozzuk. Tésztaérés: (olajjal kikent műanyag tálban) – 3 óra, közben kétszer olivás kézzel „átforgatjuk” a tésztát. Osztást megelőzően a tésztát lisztágyra borítjuk és kézzel gyengéden téglalapot formázunk belőle. A tészta felületét meglisztezzük, majd ezután tetszőleges téglalap alakúra vágjuk össze. Kézzel enyhén megnyújtjuk a tésztadarabokat,…
Oldalunk sütiket használ, hogy jobb felhasználói élményt nyújthassunk. Ismerd meg, hogyan és milyen sütiket használunk adatvédelmi tájékoztatónkban. Elfogadom
Sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.