A tésztához 3 evőkanálnyi lisztet a margarinnal egy mély tálban elmorzsolunk. Ezután az élesztőt, a sót és a cukrot beleszórjuk. A tejet kézmelegre langyosítjuk és ráöntjük. A maradék lisztet hozzáadjuk és lágy, a fánkéhoz hasonló tésztává dolgozzuk, közben a tojássárgákat is hozzáadjuk. Akkor jó, ha hólyagosodni kezd. Ha túl lágy…
Elkészítési idő: 2-2,5 óra Hozzávalók: 1,5 kg liszt, 30-40 dkg héjában főtt burgonya, 25 g BUDAFOK friss élesztő, kevés olaj, só, víz, cukor Ez a recept tulajdonképpen a barhesznek is az alapanyaga. A másfél kilogramm liszt közepébe beleöntjük az előzőleg cukros vízben felfuttatott élesztőt. Belerakjuk a főtt, áttört burgonyát. A…
Töltelék 1 (sós): Tehéntúró, kapor, tejföl, pirított füstölt szalonna , Almalekvár, vagy szeletelt alma fahéjas cukorral A tésztát bedagasztjuk, duplájára kelesztjük. Lisztezett felületre borítjuk, és egyenlő részekre osztjuk. 5-10 percet pihentetjük, majd négyzet alakúra nyújtjuk. Ez után megtöltjük a töltelékkel a közepét és ráhajtjuk a széleket. Sütés előtt megkenjük tojással.…
1.Tálba szitáljuk a lisztet, belekeverjük a sót, a cukrot és a szárított élesztőt, legvégül a langyos vizet és az olajat. Jól kidagasztjuk atésztát, majd letakarva langyos helyen duplájára kelesztjük. 2.Lisztezett deszkán kb. 30×40 cm-re nyújtjuk, befedjük a sonka, majd a sajt szeletekkel. A hosszabbik felétől feltekerjük és 12 egyforma szeletre…
Az élesztőt 1 dl langyos tejben, kevés cukorral felfuttatjuk. A lisztet tálban szitáljuk, majd hozzáadjuk a sót, tejfölt, a felolvasztott zsírt, a felfuttatott élesztőt és a maradék langyos tejjel tésztát dagasztunk. Szükség szerint még tejet adhatunk hozzá, hogy kb. pogácsa keménységű legyen a tészta. Kelni hagyjuk, amig duplájára nem nő.…
A cukros langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt majd a többi hozzávalóval lágy tésztát gyúrunk. 30-40 C fokos sütőben a tésztát fél óra alatt megkelesztjük. 2 részre osztjuk és tetszés szerinti feltéttel 180-200 C fokos sütőben készre sütjük. Ebből az adagból 2 db vékony tésztás pizza készül villámgyorsan. :o)
A lisztet átszitáljuk. A tepsit sütőpapírral kibéleljük. Egy műanyag kelesztőtálba belemérjük a lisztet, hozzáadjuk a sót, jól elkeverjük. Rámorzsoljuk az élesztőt, ráöntjük a langyos vizet, beletesszük a krumplipürét, vajat és jól kidagasztjuk. Viszonylag lágy tésztát kell hogy kapjunk, ami előszőr kicsit ragad, de aztán dagasztás során szépen elválik az edény…
Kevés tejben elkeverjük az élesztőt, a tojássárgát és a p.cukrot. Ezt a keveréket a liszttel és a többi hozzávalóval simára dagasztjuk.hagyjuk 20 percet pihenni, majd finoman árgyúrjuk és ismét pihen 20 percet. A tésztát 3-4-5-6 felé osztjuk, attól függően hogy hány fonatos kalácsot szeretnénk. Kis gömböket formálunk és 15 percig…
A tészta hozzávalóiból kelt tésztát készítünk.Az élesztőt kevés langyos tejjel 1 ek cukorral felfuttatjuk. A többi hozzávalóval bedagasztjuk a tésztát. Mikor elválik az edénytől, letakarva langyos helyen duplájára kelesztjük. Ha megkelt, enyhén lisztes felületre borítjuk, átgyúrjuk , és 12 részre osztjuk. A tésztákból hosszúkás rudakat sodrunk majd csiga formába feltekerjük…
Az élesztőt felfuttatjuk a tejben pici cukorral.A lisztet egy tálba tesszük hozzáadjuk a tojást ,6 dkg cukrot a margarint pici sót szódabikarbónát a citrom reszelt héjját és fél citrom levét.Összedolgozzuk 30 percig kelesztjük.Miután megkelt a tészta ujjnyi vastagra nyújtjuk lisztezett deszkán és korongokat formázunk teszünk rá kiskanál vanília pudingot és…
Elkészítés: A tejfölt egy tányérbe öntve tedd a mikróba egy percre, és langyosítsd meg. Ezután keverd bele a cukrot, majd morzsold bele az élesztőt. Itt fontos, hogy friss élesztőt használj, mivel ez a gomba szerves anyag, így gyakorlatilag a cukorral megetetjük, ettől lesz levegős a tészta 🙂 Egy nagy tálba…
Az élesztőt a tejben kevés cukorral felfuttatjuk. Egy mély keverőtálban a lisztet összekeverjük a sóval, cukorral, 4 tojással, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt és simára dagasztjuk. Ha a tészta összeállt, hozzáadjuk a vajat és addig dagasztjuk, amíg a tészta el nem válik az edény falától. Ezután a tésztát 30 percig letakarva…
1. Az élesztőt felfuttatjuk az enyhén cukros tejben. 2. A lisztet, a tojást, a sót, a vizet és az élesztős tejet robotgéppel összekeverjük, legvégül beledolgozzuk az olajat. 3. Meleg helyen kb. egy órán át kelesztjük. 4. A tepsit olajjal kikenjük. 5. A tésztát elnyújtjuk úgy, hogy a tepsi széle felé…
Kovász (előző nap, 24 órával előtte készítjük): 100 g liszt, 100 ml víz (kb. 26°C-on), egy csipetnyi élesztő, egy tálban letakarva a konyhapulton pihentetjük. A hozzávalókból tésztát dagasztunk és alaposan eldolgozzuk. Az összeállt tésztához hozzáadjuk a kockázott szalonnát (vagy bacont) és az előzőleg lepirított hagymát, majd még egy kicsit rádagasztunk.…
Az összes hozzávalót összekeverjük, jól átgyúrjuk, hogy egy sima tésztát kapjunk, majd 30 percig pihenni hagyjuk. Ezután kb. 50 grammos darabokra osztjuk a tésztát, a tésztadarabokat gömbölyítjük, és egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket. 10 percig kelni hagyjuk, majd megkenjük olvasztott vajjal. Ha kedvünk tartja, az 50 grammos zsömléket még…
A tészta hozzávalóiból gyorsan összeállítottam a tésztát. (Mindent egyszerre kimértem, az élesztőt sem futtattam fel.) Lereszeltem a sajtokat. Háromféle sajt volt itthon: trappista, füstölt parenyica és cheddar, ebből összesen 100 grammot. Eddig a tésztám pihent. Lisztezett szilikonos sütőlapon a tésztát 34 x 40 cm téglalappá nyújtottam, megkentem ketchuppel, megszórtam a…
Hozzávalók: Tészta: 250 g liszt fél kocka Budafoki élesztő 5 g só 150 ml víz 8 ml olívaolaj Kb. 8-10 cm-es átmérőjű sütőformák (7-8 db) Töltelék: 4-5 egész tojás ízlés szerint ízesítjük: só, bors, zöldhagyma, bacon Elkészítés: A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze és dagasszunk tésztát belőle. Kelesszük, amíg a duplájára…
A tejet langyosítjuk bele a csipet cukrot az élesztőt , 30dkg lisztet, a tojást, a tejfölt pici sóval ,az élesztős tejjel összedolgozunk.A 10 dkg lisztet kikeverjük a 8 dkg langyos zsírral,majd ezzel megkenjük a kinyújtott tésztát. Feltekerjük, majd három egyenlő részre osztjuk. Egy órát pihentetjük, majd egyenként téglalap alakúra nyújtjuk,…
1,5 dl langyos tejben 1 evőkanál cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A lisztben elkeverjük a csipet sót, hozzáadjuk a tojást, a maradék 3 evőkanál cukrot és a felfuttatott élesztőt. Jól összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a felolvasztott vajat, tovább dagasztjuk a tésztát. Kelni hagyjuk kb 30 percet. 1/2 dl forró tejben simára keverjük…
Tészta:1kg finomliszt, 3tk só, 2 tojás, 2 ek.zsír, 5dkg élesztő, kb.0,5l tej, 1 tk cukor, Töltelékhez: 500g majonézes torma, kb.30dkg füstölt főtt sonka, 3 nagyobb alma A töltelékhez a sonkát apró kockákra vágjuk,az almát meghámozzuk,lereszeljük,kinyomkodjuk a levét és ezeket összekeverjük a majonézes tormával. A tésztához élesztőt kevés tejbe,a cukorral felfuttatjuk,majd…
1. A vajon megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát és a felkockázott sonkát 2. Hozzáadjuk az élesztőt és mérsékelt tűzön folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg krémes lesz az állaga. 3. Hozzákeverjük a mustárt, a szójaszószt, sózzuk, borsozzuk. 4. Hozzáadjuk a három tojást és sűrűre főzzük. 5. Belekeverjük az előzőleg lereszelt…
Előtészta:, 400 g BL-55 típusú búzaliszt, 260 ml víz, 6 g só, 4 g élesztő, Főtészta:, 670 g előtészta, 920 g BL-55 típusú búzaliszt, 520 ml víz, 26 g só, 5 g árpacsíra, 1 kocka Budafoki élesztő, 10 g cukor Előtészta: Az összes hozzávalót elkeverjük egymással, jól átgyúrjuk és a…
A lisztet tálba szitáljuk, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a sót és a cukrot, majd az egészet elkeverjük. A közepébe mélyedést készítünk, ebbe tesszük a tojások sárgáját, a szobahőmérsékletű tejszínt és tejet. Rugalmas tésztát dagasztunk, majd a tésztát ketté szedjük. Az egyik gombócba belegyúrunk 1 ek. kakaót. A gombócokat gömbölyítjük, majd…
A langyos tejben elkeverem a lágy vajat, a mézet, a tojást és a vaníliáscukrot, beleszitálom a lisztet és belemorzsolom az élesztőt. Sima, rugalmas tésztává dagasztom, letakarva 15 percig pihentetem, majd 6 egyenlő gombócot formálok belőle. A krémsajtot kikeverem a mézzel. A tésztadarabokat egyenként kb 15-20 cm átmérőjű kerek lappá nyújtom,…
Töltelék elkészítése: A citromlé kis részében keverd el a pudingot, a cukrot, vaníliás cukrot. A maradék citromlevet forrald fel, majd a kikevert pudingporral sűrítsd be. Pár percig hagyd hűlni, majd keverd bele a vajat és lefóliázva hűtsd ki a krémet. Elkészítés: A zsiradékot a liszttel alaposan morzsold el, majd tedd…
Elkészítési idő: 1,5 óra + kovász készítés Előző nap elkészítjük a kovászt: Egy tálba beleszitáljuk a 40 dkg búzalisztet és hozzáadjuk a 10 dkg rozslisztet. Hozzáadjuk a fél liter vizet és az belemorzsoljuk az élesztőt. Az egészet egy masszává dagasztjuk. Lefedve 12 órán át pihenni, azaz érni hagyjuk. Másnap egy…
A hozzávalókat készítsd össze egy tálba és gyors mozdulatokkal vagy dagasztógéppel alaposan dagaszd ki a tésztát. Letakarva pihentesd 20 percet. Nyújtófával nyújtsd ki kb. 1 cm vastagra és szúrd ki kb. 7-8 cm-es kiszúróval, majd a közepét is kb. 3 cm-es kiszúróval. Helyezd sütőpapíros lemezre és letakarva keleszd kb. 60…
A morzsás tésztához a hozzávalókat egy keverőedénybe szitáljuk és az egészet elektromos habverővel morzsás állagúvá dolgozzuk össze. A kelt tésztához a tejet az élesztővel cukorral elkeverjük, felfuttatjuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és az egészet konyhai robotgéppel (dagasztó spirállal) kezdetben alacsony majd 2 percig legmagasabb fokozaton keverve sima tésztává dagasztjuk,vagy kenyérsütőgépbe…
A kakaós margarinhoz a kakaót, a porcukrot és a margarint (vajat) előző nap egy tálban összekeverjük, ujjnyi vastag négyzetet formálunk belőle és a hűtőbe tesszük. Az élesztőt kevés cukorral a tejben felfuttatjuk, majd a hozzávalókkal együtt egy tálban homogén tésztává dagasztjuk. A kész tésztát két órán át hűtőben pihentetjük. Ezután…
Töltelék elkészítése: A szalonnát egy serpenyőben pirítsd le, majd távolítsd el a felesleges zsírt. Keverd össze a többi hozzávalóval. Tészta elkészítése: Minden hozzávalót mérj ki gondosan, majd dagasztógépben vagy tálban a langyos folyadékokkal készíts egy alaposan kidagasztott tésztát. Letakarva 30 percig pihentesd egy kiolajozott tálban. Mérd ki a tésztát 150…
A graham lisztet összekeverjük a zabliszttel belemorzsoljuk az élesztőt hozzáadjuk a citrom héját,levét.Belekeverünk egy tojást,édesítőt ,sót,a reszelt almát.Összedolgozzuk és letkarva egy órát kelesztjük.Ezután 3 részre osztjuk, összegyúrjuk majd fonjuk a tetejét megkenjük tojássárgájával.Fél órát kelni hagyjuk még kivajazott tepsiben. Újra megkenjük tojássárgájával és előmelegített sütőben kb.40 percig sütjük.Még langyosan olvasztott…
A lisztben elkeverjük a sót,hagymát, elmorzsoljuk benne a túrót,rámát. Hozzáadjuk a tejfölt, tojást, futtatott élesztőt és alaposan kidolgozzuk.Meleg helyen 1 órát pihentetjük. A tésztát kinyújtjuk 1-1,5 cm vékonyra és tetszés szerint kiszúrjuk/vágjuk pogácsának vagy rudacskáknak.Megkenjük tojással,megszórhatjuk szezámmaggal és 200 fokos sütőben aranybarnára sütjük
Hozzávalók: 250 g liszt, fél kocka Budafoki élesztő, 5 g só, 150 ml víz, 8 ml olívaolaj, Töltelék: , 1 db tonhal konzerv (150g), fél citrom, 1 ek majonéz, 1 csipet fehérbors, újhagyma vagy lilahagyma ízlés szerint Töltelék: Összekeverjük a hozzávalókat, és addig pihentetjük a hűtőben, amíg elkészítjük a tésztánkat.…
Az élesztőt a tejben felfuttatjuk. A többi alapanyaggal könnyen nyújtható tésztát készítünk. Ha túl lágy akkor adjunk hozzá lisztet. 30 percig kelesztjük, A margarint kikeverjük a porcukorral és a többi ízesítővel. Ha megkelt a tésztánk, akkor 6 cipót formázunk. Kinyújtjuk és megkenjük őket a krémmel. Felgöngyöljük, majd hármat összefonunk, majd…
Kevés langyos, cukros tejben elkevertem az élesztőt és két ek. lisztet, azaz kovászt készítettem. A többi hozzávalót összekevertem és húsz perc alatt szép hólyagos tésztát dagasztattam. Kelesztőtálban hagytam duplájára kelni. Miután megkelt, lisztezett felületre borítottam. Egyenlő részre vágtam,egyesével ovális formára nyújtottam, majd a lekvárral megkentem és sodortam. Ezeket a töltött…
Az élesztőt egy evőkanál cukros tejben elkeverem. Futtatom. A lisztet összekeverem a sóval és a 2 evőkanál cukorral. Mélyedést készítek a közepébe, beleöntöm az élesztős tejet, a tojások sárgáját, a többi folyadékot és az olvasztott vajat is hozzákeverem. Összegyúrjuk, dagasztjuk aztán kelesztjük. Közben a tojásfehérjét a 10 dkg cukorral, sóval,…
Minden nyersanyagot mérj össze és készíts egy közepesen lágy tésztát. Letakarva pihentesd legalább 30 percet. Mérd ki 90 g-os darabokra és gömbölyítsd fel, majd tedd sütőpapíros lemezre. Letakarva keleszd meleg helyen kb. 1 órát, majd 210 °C-os előmelegített sütőben süsd 20-22 percig. Jó étvágyat kívánunk!
Kovászhoz: 200 g kenyérliszt (BL-80), 10 g Budafoki élesztő, 2 dl langyos víz, Kenyérhez: összes kovász, 300 g kenyérliszt, 10 g Budafoki élesztő, 3 kk. só, 2 ek. burgonyapehely, 1 dl víz, 2 ek. sárgaborsópüré, 2 ek. magkeverék, 20 g vaj Kovász készítése: A 200 g lisztből a 10 g…
450 g finomliszt, 0,5 teáskanál só, 1 kk fahéj, 1 kk szegfűszeg, 1 kk gyömbér, 1 kk cukor, 30 g élesztő, 100 g mazsola, 4 ek vaj (olvasztott), 1 db tojás (felvert), 225 ml tej (langyos), Tetejére: 75 g finomliszt, 2 ek napraforgó olaj, 4 ek víz, 1 db tojás,…
Az élesztőt felfuttatjuk. A hozzávalókat összegyúrjuk, kidagasztjuk. 3 részre osztjuk, kelni hagyjuk.Kinyújtjuk, majd megkenjük a kikevert vaniliás krémmel. Feltekerjük, mint a bejglit, majd eldaradoljuk. Zsírozott tepsibe tovább kelesztjük, majd barnára sütjük. Sülés közben vaniliás tejjel meglocsoljuk.
Oldalunk sütiket használ, hogy jobb felhasználói élményt nyújthassunk. Ismerd meg, hogyan és milyen sütiket használunk adatvédelmi tájékoztatónkban. Elfogadom
Sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.