Sokan sütnek a gyerekükkel, nos én a barátommal szoktam néha nem a legszebb az eredmény, de nem is az a lényeg. 🙂 Na, de nézzük az elkészítést. A lisztet kimérem, mélyedést csinálok a közepébe. Ide morzsolom az élesztőt, erre teszem a cukrot majd ráöntöm a langyos tejet. Megvárom még kicsit…
Kovászhoz: 200 g világos rozsliszt (RL-90), 10 g Budafoki élesztő, 2 dl langyos víz, Kenyérhez: összes kovász, 500 g finomliszt (BL-55), 5 g Budafoki élesztő, 3 kk. só, 1 ek. sikér, 2 ek. olivaolaj, 2 dl víz Kovász készítése: A 200 g lisztből a 10 g élesztővel és a 2…
Az elesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A tészta hozzávalóiból meggyúrjuk a tésztát, cipót formálunk, fél órán át kelni hagyjuk. Kinyújtjuk 4 részletben kerek formára. Megolvasztjuk a vajat, ezzel megkenünk egy lapot, megsózzuk, majd ráhelyezünk egy másik lapot. Ezt a másik két lappal is megismételjük. 8 részre vágjuk, és a kapott…
1. A tésztához való anyagokból és a reszelt citrom héjából homogén tésztát dagasztunk, majd meleg helyen 20 percig pihentetjük. 2. Az almákat meghámozzuk, kimagozzuk, negyedekbe vágjuk és citromos vízbe áztatjuk, hogy ne barnuljanak meg a levegőn. 3. A tésztát félujjnyi vastagságúra és tepsinagyságúra nyújtjuk, majd megszórjuk a szeletelt mandulával. 4.…
az élesztőt kis tejjel cukorral felfuttatjuk. A liszthez hozzáadjuk a az élesztőt, egy egész tojást, 2 tojássárgáját, 6 dkg cukrot és 6 dkg vajat, sót. Kevés tej adagolásával könnyű tésztává dagasztjuk. A tésztát kis ideig kelni hagyjuk, majd 2 cipót formálunk belőle és gyúródeszkára tesszük. A cipókat négyszögletes alakúra nyújtjuk,…
Tészta:, Ládaforma – kb. 250x107x70 mm, 200 g tönkölybúzaliszt, 130 g tönkölypehely, 30 g durva tönkölydara, 75 g napraforgómag, 1 db főtt-tört krumpli, 100 g 3.6 %-os joghurt, 3 evőkanál 5 %-os almaecet, ½ kocka Budafoki élesztő , 1 teáskanál só , Kb. 1-1,5 dl víz (nem meleg), Díszítés: 50-100…
A vajat, a tejfölt és a vizet egy kis lábaskában összemelegítjük, de nem főzzük. Langyosan belekeverjük a többi hozzávalóval együtt a dagasztógépbe, hozzáadjuk a lisztet. Az élesztőt simán belemorzsoljuk. Egyszerű dagasztóprogramon lágy tésztát dagasztunk. Kivesszük, duplájára kelesztjük, majd lisztezett deszkára borítjuk és 16 egyenlő részre osztjuk. Ovális bucikat gömbölyítünk. Sütőpapírral…
Összekeverjük a lisztet, a porcukrot, a sót és az élesztőt. Ezután hozzáadjuk a vajat és a margarint, majd jól eldolgozzuk, hogy később kialakuljon az omlós tésztaszerkezet. Végül hozzáadjuk a vizet és kidagasztjuk a tésztát. A kész tésztát lefóliázva hűtőbe tesszük. Amíg a tészta a hűtőben pihen, elkészítjük az almatölteléket: 1,5…
Egy tálban kikeverjük a mézet, tojássárgákat, vajat, élesztőt és a citrom és narancs reszelt héját. Hozzáadjuk a lisztet, fahéjat, rumot, langyos vizet. Alaposan kidolgozzuk, kb. 1 órát pihentetjük. A tésztát ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, csillagformával kiszaggatjuk. A kiszaggatott csillagokat egy kikent tepsibe helyezzük és kb. 10 percig kelesztjük. Sütőbe tesszük és…
Az alapanyagokból egy homogén tésztát állítunk össze. Alaposan eldogozzuk, egy órát pihentetjük. Az elkészített tésztából, két szálat nyújtunk, majd ezt kettes fonással összefonjuk, a végét összetekerjük és a közepére főtt tojást helyezünk. Ezután megkenjünk egy tojással és megszórjuk a reszelt mandulával. Sütés: 215°C-on. Elkészítés lépései: Az elkészített szálból két szálat…
Az élesztőt a cukros langyos tejbe morzsoljuk,és felfuttatjuk. Egy tálba szitáljuk a lisztet ,és hozzáadjuk a két tojás sárgáját,a csipet sót,hozzáöntjük majd a megkelt élesztős tejet .összeállítjuk a tésztát ,amikor már összeállt akkor apránként bele dolgozzuk,a langyos margarinos olajat.addig dagasztjuk amíg elválik a tészta a tál oldalától,és a kezünktől. Ekkor…
Tészta hozzávalói, 4 db tojás, 5 dkg friss élesztő, 1 csipet cukor, 6 dl kefir, 3 tk só, 100 dkg liszt , A tetejére, pár gerezd fokhagyma, 1 nagy doboz tejföl, 20-25 dkg sajt reszelt Egy kevés langyos kefírben egy csipet cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Utána hozzáadjuk a többi kefírt,a…
Főzzünk le egy adag hosszú kávét (nem erőset), majd hagyjuk kihűlni. Mérjük össze az összes összetevőt egy edénybe, dagasszuk ki alaposan a tésztát, majd pihentessük 20 percig letakarva. Osszuk fel 60 grammos darabokra és formázzuk gombócformára (gömbölyítsük). Letakarva ismét pihentessük 15 percig, majd ismételjük meg a formázást. A tésztadarabokat tegyük…
50 dkg gluténmentes kelt tészta liszt keverék, 2,5 dkg Budafoki friss élesztő, 4 ek olívaolaj (nálam fokhagymás), 4-5 dl víz, só ízlés szerint, rozmaring, kókuszzsír a forma kikenéséhez, 290 g melegszendvicskrém (pizzás), 10 dkg sajt, 10 dkg sonka, oregánó ízlés szerint, bazsalikom ízlés szerint, A tetejére 1 db tojás, 5…
A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A vajat kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a tojást, alaposan eldolgozzuk. Hozzáadjuk a tejet, sót, lisztet és a felfuttatott élesztő. Bedagasztjuk. Meleg helyen kelesztjük (duplájára). Amikor megkelt, kinyújtjuk a tésztát, bőven megszórjuk a töltelékkel (cukor + fahéj). Feltekerjük és szeletekre vágjuk. A tepsibe sütőpapírt…
Az élesztőt összemorzsoljuk és a langyos tejbe tesszük, majd jól eldolgozzuk benne. Ezután hozzáadjuk a lisztet, sót, kristálycukrot, étolajat és a tojást. Nokedli sűrűségű tésztát dagasztunk a hozzávalókból, majd letakarjuk és szobahőmérsékleten egy órán keresztül kelni hagyjuk. Ezután lisztezett deszkára borítjuk a tésztát és kiszaggatjuk. A kiszaggatott fánkokat forró olajban…
Kenyérsütőgép üstjébe készítem a tészta hozzávalóit és kidagasztatom a géppel, majd duplájára kelesztem. Kétfelé veszem a tésztát és egyforma nagyságú, 3 mm vastag körré nyújtom őket. Az egyik lapot sötőpapíros tepsibe helyezem, megkenem pizzaszósszal (én házit használok), megszórom sonkadarabokkal, meghintem kukoricával, reszelt füstölt sajttal és befedem a másik tésztalappal. A…
Hozzávalók: Tésztához: 500 g liszt 10 g Budafoki élesztő 10 g só 10 g cukor 25 g vaj 250 g margarin/vaj (hajtogatáshoz) 1 kiskanál ecet, Paprikás rácsos hozzávalók:, Töltelékhez:, 10 szelet szeletelt sonka, 10 szelet szeletelt sajt, 1 csipetnyi bors, 3 különböző színű kaliforniai paprika Leveles tészta elkészítése: A tésztát…
Előtészta:, 300 g liszt, 60 g Budafoki élesztő, 225 g tej, Tészta:, 450 g liszt, 175 g cukor, 10 g só, 300 g vaj, 1 kisebb méretű tojás, 12,5 g citrom, 12,5 g szegfűszeg, 37,5 g vanillincukor, Gyümölcskeverék:, 125 g sütőtök, 250 g mazsola, 7 g mandula lereszelve, 50 ml…
Az élesztőt felfuttatjuk a 1/2 dl tejjel és a cukorral. Összegyúrjuk a liszttel, a rámával, a 2 tojás sárgájával, a sóval és szükség szerint egy kevés tejjel! A tészta ne legyen kemény, de lágy sem! Majd 16 részre osztottam a tésztát. Kinyújtottam kukacokra a tésztát, és kisebb-nagyobb sikerrel perecet formáltam…
Az élesztőt 1 dl langyos tejben egy csipet cukorral felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, hozzá adjuk a sót, a maradék cukrot, a tojásokat, az olívaolajat, tejet és a felfutott élesztőt. Hólyagosra dagasztjuk a tésztát,majd letakarva 30 percig kelesztjük meleg helyen. Ezután átgyúrjuk a tésztát és 10 egyenlő kis gombócot formázunk…
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben 1 ek cukorral. A liszthez adjuk a sót, a maradék cukrot, a vaníliás cukrot, a felfutott élesztőt, a szobahőmérsékletű margarint és a tojássárgáját. Alaposan kidagasztjuk. Meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük. Lisztezett felületen 1,5 cm vastagra nyújtjuk. Egy közepes méretű, lisztezett…
A tököt meghámozzuk, legyaluljuk. A gyalult tököt 2 ek sóval bekeverjük, és addig pihentetjük, míg levet nem enged. A levet kinyomkodjuk, és hozzáadjuk a töltelék további hozzávalóit. A tölteléket készíthetjük mirelit tökből is. Ebben az esetben a fagyasztott gyalult tököt felengedés után alaposan lecsepegtetjük. Bedagasztjuk a tésztát, 2 részre osztjuk,…
A tészta hozzávalóit sima tésztává gyúrjuk és letakarva 1 órán át pihentetjük. Utána erősen lisztezett deszkán kerek lappá nyújtjuk, kibélelünk vele egy tortaformát és forró sütőben, közepes lánggal szép, világosbarnára sütjük és a formában hagyjuk kihűlni. Közben a vaníliaízű krémport 2 dl tejjel simára keverjük és hozzáadjuk a vaníliás cukrot is.…
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót és összemorzsoljuk a vajjal. Egy pohárba beleszórjuk a cukrot és beleöntjük a tejet. Egy kicsit megmelegítjük, langyosra. Az élesztőt beletesszük a cukros tejbe és felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a liszthez. Ha végeztünk, akkor egybegyúrjuk a tésztát, míg csomómentes lesz és már mehet is…
Omlós tészta: A lisztet a vajjal, sóval, cukorral és vaníliás cukorral morzsold össze, ezt követően add hozzá a többi alapanyagot és készíts egy omlós tésztát. Fólia alatt pihentesd legalább 1 órát. Töltelék: A birsalmát tisztítsd meg és kockázd fel, majd a vízzel és a cukorral főzd puhára. Hűtsd ki használat…
A tésztát gépben dagasztom, mikor kész, kissé átgyúrom. Kelesztőtálba teszem, hagyom duplájára kelni. Mikor megkelt, enyhén lisztezett felületre borítom, ellapogatom a kezemmel, megformázom. Formát sütőpapírral kibélelem, a tetejét rátéve hagyom jó duplájára kelni. Ekkor pengével bevágom, további 15-20 percig hagyom kelni A sütőt 220-230 fokra állítom, kb. 50-55 percig, vagy…
A langyos cukros tejbe belemorzsolni az élesztő és felfuttatni. Egy tálba beletenni a sóval, és az őrölt borssal összekevert lisztet, majd hozzáadni a margarint és összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos a közepébe mélyedést csinálni és beletenni a tejfölt, a bort, és a felfuttatott élesztőt. Gyors mozdulatokkal összegyúrni, és kézzel pár…
A nagyi receptje: Két vöröshagymát, három paprikát (lehet fagyasztott is) apróra összeszelünk. Lábosba rakjuk és pici olajon megpároljuk. Amikor már kicsit megpuhult, hozzáadjuk az apró darabogra vágott zöldségzöldjét. Elkészítjük a masszát: 4 dkg Budafoki élesztőt kevés sóval folyósra keverünk. Hozzáadunk 3 tojást, 1 dl zsemlemorzsát, 1 csésze (3 dl) tejet…
Hozzávalók a kovászhoz, 10 dkg világos rozsliszt, 10 dkg kenyérliszt, 1 dkg élesztő, 2 dl víz, Hozzávalók a kenyérhez, az előző este előkészített kovász, 5 dkg kenyérliszt, 25 dkg világos rozsliszt, 1 dkg élesztő, 3 kk só, 1 ek olívaolaj, 2 dl langyos víz A sütést megelőző este készítsük el…
A lisztbe belevegyítem a friss élesztőt, a zabpelyhet, a sót, hozzáadom a tejfölt, a 3 kanál puha zsírt, a durvára vágott magkeveréket a kettő egész tojást és egy tojás sárgáját, majd lágy de nem ragacsos tésztát dagasztok. Meleg helyen duplájára kelesztem. Ezután lisztezett deszkára borítom, ujjnyi vastagra sodrom, megkenem vékonyan…
Az élesztőt felfuttatjuk 1,5 dl vízben a cukorral. A lisztben elkeverjük először a száraz anyagokat, majd hozzáadjuk a tepertőt. Elmorzsoljuk, hogy porszerű legyen és ne legyenek benne csomók. Hozzáadjuk a tejfölt és a futtatott élesztőt majd nem túl kemény tésztát gyúrunk. Ha kell adhatunk hozzá még vizet. Meleg helyen pihentetjük…
Kovászhoz (előző nap, 24 órával előtte készítjük): 100 g liszt, 100 ml víz (kb.26 C°-os), egy csipetnyi élesztő, egy tálban letakarva a konyhapulton pihentetjük A hozzávalókból a szalonna hozzáadásával együtt tésztát dagasztunk, és alaposan eldolgozzuk. A vége felé az összeállt tésztához hozzáadjuk a kockára vágott füstölt sajtot, majd egy kicsit…
Kenyérsütőgép üstjébe pakolom a tészta hozzávalóit: 1 dl tej, teavaj, tojás, liszt, nyírfacukor, élesztő és icipici só. A dagasztóprogram végén átteszem a tésztát kelesztőedénybe és letakarva pihentetem, amíg a duplájára nem nő. A töltelékhez leforrázom a mákot a tejjel, hozzáadom a kétféle cukrot és a habbá vert tojásfehérjét. A megkelt…
Díszítés opcionális, én kb a felsorolt alapanyagokat használtam fel, de ez mindenki saját ízlése, fantáziája szerint variálható. Elkészítés lépései: A tésztát robotgép segítségével alaposan összekeverjük, dagasztjuk. A vizet apránként adagoljuk, mert nem biztos hogy kell bele a 4 dl! Kb fél órát hagyjuk kelni, majd 2 kerek pizzalapot nyújtunk. Elősütjük,…
60 dkg lisztet elmorzsolunk 25 dkg margarinnal. Hozzáadunk 2 dkg sót, 2 tojássárgáját, 3 dkg élesztőt 1 dl tejben felfuttatva. Hozzáadunk még 2 dl tejet és rétestészta keménységűre kidolgozzuk. 2 cm vastagra nyújtjuk, a tetejét bevagdossuk. Apró pogácsának szaggatjuk, megkenjük tojássárgájával. Azonnal is süthetjük. Fél sütésben a tojással még egyszer…
A langyos tejben elkeverjük a kávéskanál cukrot, és a 2,5 dkg élesztőt felfuttatjuk benne. Az 50 dkg lisztbe öntjük a felfuttatott élesztőt, hozzátesszük a tojás sárgáját, az 1 teáskanál sót, és összedolgozzuk a tésztát. Mikor már szépen összeállt, hozzáadjuk a lágy 5 dkg vajat. Ha szükséges, még tejet tehetünk hozzá,…
A lisztet keverjük el az élesztővel és egy teáskanál sóval. Adjuk hozzá a vajat és a tejfölt, valamint fokozatosan annyi langyos vizet (összesen kb. 2,5 – 3 dl), hogy gyúrható tésztát kapjunk. Letakarva, meleg helyen legalább 1,5 órán át kelesszük a tésztát. Vágjuk apróbb darabokra az olajbogyót. A tojást enyhén…
Az átszitált liszt közepébe mélyedést készítek, belemorzsolom az élesztőt, meghintem a cukorral majd ráöntöm a kézmeleg vizet, befedem addig, míg a sajtot és fokhagymát lereszelem, és az olívabogyót felaprítom és összekeverem. Ez idő alatt felfut az élesztő, amihez hozzáadom az olajat, sót, és dagasztógéppel jól kidolgozom, míg egy fényes, sima…
Tészta: 490 g liszt, 1 kocka Budafoki élesztő, 48 g cukor, 4 g só, 240 ml tej, 56 g vaj (szobahőmérsékletű), 1 tojás (szobahőmérsékletű) Töltelék: 14 g olvasztott vaj, 48 g cukor, 112 g marcipán, egy citrom reszelt héja, Máz: 120 g porcukor, 1 csipet só, 14 g olvasztott vaj,…
A tésztát bedagasztjuk (paprika nélkül), dagasztás után pedig elfelezzük. Az egyik feléhez hozzáadjuk a paprikát, majd ismét átdagasztjuk. A bedagasztott tésztákat (külön a paprikást, külön a tejest) 30 grammos tésztadarabokra osztjuk. A felosztott tésztadarabokból kis gombócokat formázunk és kb. 10 perc pihentetés után 1 fehér és 1 paprikás tésztát tenyerünkkel…
Sós kalács tésztát készítünk https://eleszto.hu/receptek/mini-sos-kalacs, 500 g liszt, 2.5 dl víz, 25 g Budafoki Élesztő, 35 g só, 0,25 dl étolaj, 25 g vaj Mérjük ki a vizet, majd vegyük ketté. Az egyik felében keverjük el a sót, másik felében pedig az élesztőt. Jól dagasszuk ki a tésztát és hagyjuk…
1. Melegítsük elő a sütőt 160-180 °C-ra, s olvasszuk össze egy méretes lábosban a cukrot, a juharszirupot, s a mézet a vajjal. Ha megvan, vegyük le a tűzről. 2. Ugyanebbe a lábosba szórjuk bele a lisztet, kókuszt, zabpelyhet, mazsolát stb. szóval az összes többi hozzávalót, s öntsük bele a vízben…
Az élesztőt egy kevés langyos tejben 1evőkanál cukorral felfuttatjuk. A maradék cukrot, vaníliás cukrot meg a csipet sót elkeverjük a tejjel, a 2 tojássárgájával, a reszelt citromhéjjal, a rummal és a mazsolával. A megszitált lisztből, a megkelt élesztőből és a langyos tejkeverékből tésztát dagasztunk. Mikor már kissé kidolgoztuk, hozzáadjuk az…
450-500 g kenyér- vagy süteményliszt, 2 érett banán, 3 ek joghurt, 2 ek méz, 1 ek barna cukor, 1 tk fahéj, 1 kk őrölt gyömbér, 1 dl meleg víz, 10 g élesztő, 1 ek olívaolaj, egy csipet só, + ráadás: 1 marék dió vagy mandula, + néhány csepp vanília és/vagy…
A tejet a cukorral langyosra melegítjük, belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. A többi hozzávalókat egy tálba tesszük, és a felfuttatott élesztőt is hozzáadjuk. Jól kidolgozzuk a tésztát, és addig dagasztjuk, amíg elválik a tál oldalától és a kezünktől. Végezetül a kezünkre öntünk étolajat, és átgyúrjuk vele a tésztát. Megszórjuk liszttel,…
A lisztet egy tálba szitáljuk, elkeverjük a sóval. A közepébe mélyedést készítünk, majd belemorzsoljuk az élesztőt, rászórjuk a cukrot és felöntjük egy kis langyos tejjel. Megvárjuk, míg az élesztő felfut, majd hozzáadjuk a maradék langyos tejet, a tojást és jól dagasztjuk. Végül beledagasztjuk az 5 dkg olvasztott vajat. (Ha túl…
Az élesztőt a cukorral elkevert 1 dl langyos vízzel felfuttatjuk, majd a közben átszitált és sóval összekevert liszthez öntve, a vizet apránként hozzádolgozzuk. Sima tésztává dagasztjuk. Legalább 1 óra hosszat kelesztjük, majd átgyúrva hosszúkás cipóvá formáljuk. Sütőlemezre rakjuk és előmelegített sütőben, közepes lángos pirosra sütjük. Rendkívül jóízű és egészséges kenyér.…
1. Langyos enyhén cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. 2. A lisztet átszitáljuk egy tálba, hozzáadjuk a tojást, sót, a felfuttatott élesztőt, a maradék tejet és lágy tésztát gyúrunk. Alaposan dagasztjuk. 3. 2 részre osztjuk, mindkettőt lapra nyújtjuk, a tetejüket bőségesen megkenjük olvasztott vajjal. 4. A lapokat rétes mintára feltekerjük, utána…
100 g héjában főtt, hámozott és alaposan áttört burgonyát összegyúrunk 700 g liszttel, 1 egész tojással, 1 evőkanál olajjal, 1 teáskanál sóval, 2 dl tejjel és 2 dkg langyos, cukros tejben megfuttatott BUDAFOK élesztővel. A tésztát a lisztes gyúródeszkán kb. 1 cm-re nyújtjuk, pohárral vagy pogácsaszaggatóval pogácsákat szaggatunk belőle. A…
Mérj ki minden hozzávalót és gyors mozdulatokkal, vagy dagasztógépben lassú sebességen alaposan dagaszd ki a tésztát. Letakarva pihentesd kb. 20 percig. Vágd fel 8 felé a tésztát, majd gömbölyítsd fel. Sodord ki a szálakat kb. 25 cm hosszúra és 4 darabot fonj össze, hogy egy kerek kenyér legyen belőle. Így…
A tejet langyosítsuk meg, majd keverjünk hozzá egy teáskanál cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt és futtassuk fel. A tejszínt keverjük össze a tojássárgával, és a maradék cukorral, majd öntsük bele a keverőtálba. Ezután öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt, majd szitáljuk hozzá a sóval összekevert lisztet. Ezután a robotgép dagasztó szárával…
A lisztet összemorzsoljuk a hájjal, a tejet meglangyosítjuk, az egyik részébe beletesszük a sót, a másikba a cukrot és az élesztőt. Az élesztőt felfuttatjuk. A sós tejet a hájas liszt szélére, a cukros-élesztőset a tészta közepébe öntjük. Elkeverjük, jól kidolgozzuk. Addig dagasztjuk, amíg a kezünk tiszta nem lesz. Duplájára kelesztjük.…
Az élesztőt langyos-cukros tejben felfuttatjuk. Egy nagy tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót, elmorzsoljuk a margarinnal. Mélyedést készítünk a közepébe, beleöntjük a felfuttatott élesztőt, a tojások sárgáját, tejfölt, 20 dkg reszelt sajtot. Szép sima tésztává gyúrjuk. Letakarjuk, 20 percet pihentetjük. Kinyújtjuk a tésztát és a nagyon apróra vágott medvehagyma…
A receptet egy véletlen folytán kísérleteztem ki! )))Szalalkális pogácsát szerettem volna csinálni és az utolsó percben vettem észre,hogy elfogyott a szalalkálim! )))) Leugrottam a boltba,de ott is éppen elfogyott,mivel a család sósra vágyott,nekem pedig nem volt kedvem szalalkáli után futkosni így úgy döntöttem,hogy akkor kikísérletezek valami újat és így született…
A lisztet a dagasztóüstbe mértem, hozzáadtam az élesztőt, a tojásokat, a sót, az útifű maghéjat a puha tepertőt és a puha sertészsírt, majd a tejfölt hozzáadagolva elkezdtem dagasztani. Annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy lágy de ne ragacsos tészta legyen a végeredmény. Ezután kelesztőtálba tesszük, duplájára kelesszük meg. Kelés után lisztezett…
-4 dl meleg tejbe beletesszük az édesítőt és még 2 evőkanál cukrot, felfuttatjuk benne az élesztőt. /Ha valaki nem szeretné édesitővel nyugodtan használhat a süteményhez cukrot./ -Én 1dl tejben futattom fel az élesztőt,majd a tésztába rakok 2ek. cukrot,anyi tejet adok hozzá amenyit felvesz a tészta./nekem 2dl vett fel./ -A kakaót…
A hozzávalókat jól összegyúrjuk, majd egy nejlonzacskóba egy napra hűtőbe tesszük. A zacskót nem zárjuk le, mert a tészta a hűtőben megkel. Egy hétig eláll a hűtőben, minden nap csak annyit veszünk ki belőle, amennyit ki akarunk sütni
A lisztet átszitáljuk a sóval. A tejet meglangyosítjuk az édesítőszerrel, majd felfuttatjuk benne az élesztőt. Ha feljött, hozzáadjuk a liszthez az olajjal és a vízzel együtt. Jól kidolgozzuk, rugalmas, de nem kemény tésztává. 45 percig kelesztjük meleg helyen, letakarva. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk. Kb 30*40 cm-es téglalappá nyújtjuk,…
Hozzávalók (2 db kalácshoz):, 50 g Budafoki Élesztő, 500 g búzaliszt, 5 g só, 40 g cukor, 75 g vaj, 1 db tojás, 200 g tej, Töltelékhez:, 1 zacskó vaníliás vagy csokis puding, Fagyasztott málna vagy eper, ízlés szerint A hozzávalókat egy tálba összemérjük és tésztát készítünk. Letakarva pihentetjük, míg…
Az élesztőt pici tejben kevés cukorral felfuttatjuk. Egy tojássárgáját félreteszünk a kenéshez. A többi hozzávalóból tésztát gyúrunk, meleg helyen letakarva megkelesztjük. Ha szépen megkelt, akkor háromfelé osztjuk a tésztát és színezzük, alaposan átgyúrjuk mindegyik színt. Ezután a színeket elosztjuk 5-vagy 6 felé, attól függ, mekkora briósokat szeretnénk. Tetszés szerint fonjuk,…
35 dkg Nutri free mix per pane liszt, 70 g tejföl, 1,2 dl langyos tej (de csak éppen,inkább ne hűtőből kivett legyen), 1 tk só, 2 ek fruktóz (vagy 3 ek cukor), 1 tojás, 25 g friss Budafoki élesztő, 12,5 dkg hideg vaj vagy margarin, Tetejére: 1 tojás, reszelt sajt…
6 db kiflihez Az élesztőt morzsoljuk bele a fele mennyiségű langyos, cukrozott tejbe, majd pár perc alatt futtassuk fel. A vajat olvasszuk fel, majd hagyjuk langyosra hűlni és keverjük össze a maradék langyos tejjel. Ezután öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe, majd öntsük bele a felfuttatott élesztőt is. Ezután kanalazzuk rá…
Az élesztőt felfuttatjuk a cukorral, 1,5 dl tejjel, majd könnyen gyúrható tésztát készítünk az összes hozzávalóból. Ha kell még tejjel lágyíthatjuk. Meleg helyen duplájára kelesztjük. Ez után 10 egyenlő részre osztjuk és gombócokat formálunk. Egy gombócot három felé veszünk és kisodorjuk őket. Elkezdjük a kalászokat készíteni/fonni, közben rakosgatjuk a vékony…
Oldalunk sütiket használ, hogy jobb felhasználói élményt nyújthassunk. Ismerd meg, hogyan és milyen sütiket használunk adatvédelmi tájékoztatónkban. Elfogadom
Sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.